A báránybőrbe bújt bárány
A báránybőr egy fordulat,
egy rittberger a nyelven,
a dupla axelles szövés,
a báránybőr: egy jellem.
A báránylélek rajzolat
a szemtől rejtve, kérem,
a báránybőr ha feltűnik,
mert megfordult az érem.
Vérben futkosó szavak,
mik forognak, meg minden,
felszínre bukva holt betűk:
a báránybőr az ingen.
A báránytól gyapjas szöveg,
hol könyv a kés, ott elvál,
az akolfotocella vak,
csak báránybőrt detektál.
A bárányoknál nagy divat
a báránybőr és műszögek,
zsargonba bújt bárányokon
a báránybőr a fülszöveg.
A báránybőr az báránybőr,
és mágnes is, és ennyi,
vasreszelék közt farkas ül,
és bárányűr, és semmi.
Kóborkutya
Megszületett valaki ismét,
a múltja ott maradt holtan,
egy kutya limlomot keres,
keresi aki voltam.
A kutya a múlt névre fülel,
nem őrzött engem soha,
átharaphat évtizedeket
egy kóborkutya foga.
A kutya az időben kóborol,
limlom után kutat a jelenben,
piros fonalak hálója ráhull,
sintérek védenek engem.
Szárnyas citrom
Egy fogadóba tértem be a múltkor.
A fogadó a Szárnyas citrom nevet viselte.
Szárnya volt a citromnak, mint a legyeknek.
Kecsketejet adott egy kecske.
A kecsketej a keleteurópai reflex,
a kecsketej szimbólum most éppen,
és a pulton álló biblikus betűkkel
összekeveredett egy turmixgépben.
A kecsketejben betűk úsztak,
nem tudtam mit kezdjek a szavakkal,
kinéztem a Szárnyas citrom ablakán,
kint sötét volt, de lehet hogy nappal.
Rájöttem a szárny egy Biblia lapja.
Rájöttem a citrom keleten mit jelent.
A szárnyas citrom röpdös körülöttem,
összeköti a múltat, a jelent.
Bíbor
Egy hölgy sétál végig az utcán.
Mosolyából kihullt egy róka.
Oson a külső és belső terekben.
Azt mondják a hölgyről, Európa.
Bíborcsigákká változnak rókaszőrök.
Szivárog belőlük sűrű festék.
Elszíneződnek a mondatok a szájban.
Bíborgatyában járnak az eszmék.
Farsang Bruocsellában
Diktatúra volt. De nem vettük észre.
A diktatúrák épp álcázták magukat.
Álcázták a terepszínű tárgyak.
Valakik épp ott ástak egy kutat.
Valakik épp vizet kerestek arra.
Ástak. És a diktatúrát észrevették.
A diktatúra rájuk mosolygott aztán.
Arcáról gyorsan pergett a festék.
A kútásók összeszedték szerszámukat.
És elsiettek messzi vidékre.
Beszéltek valami diktatúráról.
Aminek az arcát látták végre.
Látogatás Bruocsellában
Beléptünk a trónterembe, hogy
ajándékot vigyünk a királynak.
Az ebédlőben feküdtek kisütve,
mik tegnap repkedtek, a szárnyak.
Micsoda furcsa felhajtóerő
működik itt a földön,
annak ki éppen tanácsra szorul,
kezébe adták hogy döntsön.
Ide került valahogy közénk
a törvények kicsavart mása,
amiből holnapra semmi nem marad,
az a ma furcsa realitása.
Maszk
Arcuk mögött. Álarcok voltak.
Vagy álarcnők. Vagy. Éppen bármi.
Rajzoltam őket. Képzelt falakra.
Szeretnék egyszer. Tisztán látni.
Nyitogattam. A könyvet. Sokszor.
És. Beleszimatoltam. Az éjbe.
Ideje. Mondtam. Fáklyát gyújtani.
Ne gyújtsd meg! Kérlek! Ne gyújtsd! Még ne!
Aztán. Mégis. Fáklyát gyújtottam.
A falakra. Égettem. Egy árnyat.
Számoltam. A mát. És tegnapot.
A tegnaptól. A máig. Hány nap?
A lelet
És becsülték mégis mit ér
az a lelet, mi nem lelet,
és zongoráztam, a zongora
elrejtette a perceket.
Néha a percek előtűntek,
a zongora nem takar igazán,
és hümmögni is megtanított:
nahát, ez is, és bár, az ám.
És a kulcs volt néha az ajtó,
és dolgoztak a rejtett kódok,
és a szavak megjelöltek néha
egy-egy nyestet, egy-egy hódot.
Moszkitók
Nem tudom melyik volt az első
és az utolsó mondat.
Számlálom, számlálom helyét,
helyét a moszkitóknak.
Tulajdonképpen moszkitó volt,
de mondatnak öltözött,
üldögélt a nyelveken néha,
bezárt ajkak mögött.
Aztán feltörtek az ajkak,
ahogy feltörnek a zárak,
nem tudjuk hol törték fel,
nem tudjuk vajon hányat.
Aztán a mondatot megtörik,
megtörik a könyvben a prizmák,
mondatok foglyai mondatoknak,
rejtik a moszkitók titkát.
Sétálok,
lábam alatt egy szó és a tajga.
Gazos könyvlapok fölött sétálok:
Ruah városának alaprajza.
Kívül fölpumpált napkorong és sztráda,
a sorok másként rohannak bennem.
Betűket rejt egy hörcsög pofazsákja.
Altató ébresztő, Altató
a Kockajátékos már átkelt a folyón,
ébresztő Altató, ébresztő!
Csipkerózsikát ébredni láttam,
s a betűk kockacukorra festve
oldódtak a harmóniában.
Dobszó
Ha visszajöttél már, térjél vissza.
Ha visszatérsz, akkor is térjél vissza.
Ha nem mész el, akkor is térjél vissza.
Térjenek meg, hogy térjél vissza.
Hogy megtérjen, térjenek vissza.
Hogy térjél vissza, visszatérjen.
Visszatérjek, hogy térjenek vissza.
A képernyő fölül is visszatérjen,
visszatérjél az olló mögül,
a szavak alól is visszatérjetek.
Telefonzsinóron is visszatérjen,
lovak nélküli lovascsapattal
visszatérnek, hogy visszatérjetek.
Ha visszajöttél már, térjél vissza.
Ha visszatérsz, akkor is térjél vissza.
Ha nem mész el, akkor is térjél vissza,
térjél vissza, térjél vissza…
Valami üzenet
Hívni a szavakat oda, hol más van,
könyvvé nyitódó utcán megtalálni,
üzenethez fogni macskanyávogásban,
átüt a hangon a só, nem bármi.
Tépni a tollát a kairosz-időnek,
könyvből csorgó tejet kortyolgatva,
a fák negatív irányba ha nőnek,
szólni rájuk, hogy hagyják abba!
Szólni rájuk, ha szimbólumok éppen,
szólni rájuk, ha utcán sétálnak,
ha lefelé nőnek, vagy ha még nem,
háttal állva éppen a mának.
Tépni a tollát a kairosz-időnek,
szélben lengő fáknak ritmust adni,
tapsoltatni az olajfát, fenyőket,
mondani a kronosznak, hogy annyi.
Megy az egyik, kettő ha őröl,
ahhoz, ki megjelent könyv alakban,
elváltozni és elszállni a mezőről,
a történet végén a pont ha csattan.
